Outfit Esküvőre: 1. változat

augusztus 14, 2013

Idén már a második esküvőre vagyunk párommal hivatalosak és ahogy januárban is gondban voltam
miben menjek most is nehezen sikerül eldönteni milyen ruha legyen rajtam. Ez a mostani kevésbé fontos, mert nem a legjobb barátnőm megy férjhez "csupán" valakinek a valakije. Részemről ez  inkább olyan "kötelező" ceremónia lesz. Ruhaügyileg most  ott tartok, hogy két verzióra sikerült leszűkítenem a kört és eddig még nem is vertem magam nagy költségekbe miatta :(
Na jó, vettem egy ruhát (amit a következő bejegyzésben meg is mutatok) de ezt nem kifejezetten az esküvőre csak úgy, amolyan alkalmi ruhának. 

Ehhez kérem most kívülállóként a véleményeteket: segítsetek eldöntetni melyik ruhát válasszam, légyszi!! Még bő 2 hét van a lagziig, addig csak sikerül eldöntenünk :DDD
Az első változat ez a vajszínű- szürke ruha, amit még év elején turiztam (!) - mutattam is már nektek - és tegnap mikor felpróbáltam és feldobtam az egyik új ebay szerzeménnyel egészen jól mutatott.  Nem kifejezetten nyárias,  talán túl "titkárnős" az összkép?! Van egy övhöz illő masnis magassarkúm is szóval ha ez a változat lenne nem is kellene semmi plusz dolgot beszerezni hozzá talán a bizsukkal variálnék rajta, de ennyi.




Hamarosan jövök a 2. változattal, elől járóban annyit róla, hogy az egy nyáriasabb, színesebb összeállítás.

Follow on Bloglovin 

Addig is írjátok meg kommentben tetszik e ez az outfit?
Voltatok/mentek idén esküvőre, mit viseltetek?

You Might Also Like

9 hozzászólás

  1. Nagyon csinos vagy. Én simán elmennék így. Várom már a második változatot. Az egybe ruha? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!:) Ez is egybe ruha és a második változat is. Hamarosan mutatom azt is.

      Törlés
  2. Évekkel ezelőtt voltam esküvőn, valahogy a környezetemben nem házasodnak, vagy szimplán nem hívnak meg :D, nem tényleg nem igazán házasodnak :)
    Szerintem a szett nagyon jó, csinos vagy. Kíváncsian várom a második verziót :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a második verziót újra kell fotózzam - pedig tegnap szöszmötöltem vele - de délelőtt olyan botrányosan rosszak voltak a fényviszonyok hogy a színek (ami a második változatnál a lényeg) abszolút nem jön át.
      De a hosszú hétvégén remélhetőleg lesz időm újra neki futni

      Törlés
  3. nagyon jó ez az összeállítás!!

    VálaszTörlés
  4. Nekem is tetszik ez a szett, de én esküvőre/lagzira nem venném fel. Inkább munkába tudom elképzelni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem munkába ez túl elegáns:) Plusz nem vagyok szoknyás típus, így max. csak alkalomra tudom elképzelni, hogy én szoknyát húzzak...

      Törlés
  5. Huha, látom az ebay-es ékszerek leginkább nem fedik a valóságot... már mint a képek :( ez a virágos nyaklánc nagyon szép, de a promoképeken jobban szétterül és nem tűnik ilyen hosszúnak, de nem ez az első eset, hogy ez így történik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A képen szereplő nyaklánc élőben tényleg nem olyan mint amilyenre az ember számít a promó kép alapján. De ha belegondolok van jó pár ebay-ről szerzett ékszerem és ezt meg egy gyöngyös karkötőt leszámítva nem volt csalódás egyik sem. Különösen igaz ez a statement típusokra, azok tényleg úgy néznek ki ahogy a reklámképeken.

      Törlés

Facebook