Karácsonyi ajándékaim (2014)
január 02, 2015
Az év első bejegyzését egy gyors összegzéssel kezdeném, mert külön óév búcsúztató és újév köszöntő irománnyal nem készültem, olyan mélyen szántó gondolataim nincsenek a témában :)
Gyorsan elteltek az ünnepek, büszke vagyok magamra mert képes voltam ellenállni a finomabbnál finomabb csábításoknak, nem kell bűntudattal indítanom az évet hogy degeszre ettem magam az év utolsó két hetében mert nem tudtam megálljt parancsolni magamnak.
Nem panaszkodhatunk volt és van is még pár nap kipihenni a karácsonyi és szilveszteri fáradalmakat a hosszú hétvégéknek köszönhetően ( és megnéztem 2015 év vége is hasonló hosszú hétvégéket tartogat :) Én ki is használtam, bár két ünnep közt dolgoztam mégis érzem hogy a mostani hosszú hétvégét is beleértve sikerül felvértezni magam testileg-lelkileg az elkövetkezendő hetekre, hónapokra és újult erővel vágok bele az új évbe és vele együtt az új kihívásokba.
Gyorsan elteltek az ünnepek, büszke vagyok magamra mert képes voltam ellenállni a finomabbnál finomabb csábításoknak, nem kell bűntudattal indítanom az évet hogy degeszre ettem magam az év utolsó két hetében mert nem tudtam megálljt parancsolni magamnak.
Nem panaszkodhatunk volt és van is még pár nap kipihenni a karácsonyi és szilveszteri fáradalmakat a hosszú hétvégéknek köszönhetően ( és megnéztem 2015 év vége is hasonló hosszú hétvégéket tartogat :) Én ki is használtam, bár két ünnep közt dolgoztam mégis érzem hogy a mostani hosszú hétvégét is beleértve sikerül felvértezni magam testileg-lelkileg az elkövetkezendő hetekre, hónapokra és újult erővel vágok bele az új évbe és vele együtt az új kihívásokba.
Újévi
fogadalmakat már tavaly sem tettem mert nálam valahogy nem működnek,
sőt inkább úgy érzem a "nagy szavak és papírra vetett fogadalmak"
csak gátolnak a megvalósításban. Egyébként is inkább születésnapom tájékán szoktam évértékelő számvetéseket tenni, nyugtázni az elért eredményeket és újakat kitűzni.
A tavalyi évem fogadalmak nélkül is
nagyon jól sikerült (munka, család és önmegvalósítás fronton is) és ezért őszintén hálás vagyok a sorsnak!
Osztottam szoroztam és végül arra jutottam hogy
igenis JÓ ÉV VOLT 2014 és ha "csak" ennyire lesz jó a következő évem is
elégedett lehetek és leszek is. ( a részleteket megtartanám magamnak)
Ennyit rólam és az elmúlt évről a bejegyzést eredetileg a karácsonyra kapott ajándékok bemutatására szántam, ezért most jöjjenek is a képek!
Nagy részét sikerült lefotózni de a blog szempontjából érdektelen részletektől (mint törölközők és egyéb használati tárgyak) megkímélek mindenkit. A családi ajándékozást nálunk nem övezi hatalmas titok, általában tudjuk ki mire vágyik és nem ritkán még az ajándékokat is együtt vesszük meg. Ez most is így volt, tudtam hogy több parfümöt is kapok, a bokacsizmát is én választottam és abban is biztos voltam hogy a családtagok nem hagyják figyelmen kívül az bizsumániámat sem de még így is sikerült meglepniük.
A felső és a csizma meglepetésmentes karácsonyi ajándék volt, egyiket sem szeretek csak úgy kapni mert még a családom számára sem könnyű eltalálni az ízlésemet ruhák illetve cipők terén. Így ezt a két dolgot én választottam magamnak. A felső egy ing+pulcsi kombináció tudniillik nagyon szeretem az ingeket ilyen 2in1 stílusú felsőt pedig már régen viseltem, mivel anyu akkor még nem tudta mit adhatna ezért ezt és a csizmát is tőle kaptam.
Vicces de erre a bokacsizmára konkrétan egy korábban megvásárolt de azóta sajnos csak a fogason lógó nadrág miatt volt szükség. Őrjítő de ősz óta nem tudtam felavatni a nadrágot mert nem volt hozzá cipőm. Tudom, tipikus női dilemma de tényleg nem volt itthon egyetlen cipő sem ami passzolt volna hozzá így amikor felpróbáltam a Deichmannban megoldódni látszott a hónapok óta tartó dilemma.
Police parfümöt kaptunk anyutól én is és párom is, szóval az ünnepek alatt és azóta is mint egy szirupos tiniregényben mindketten a márka illatát hordjuk. Meg kell mondjam a női sem rossz, de a férfi változat az aztán az igazi.
Páromtól is kaptam egy parfümöt Beyonce Rise illatát, az üzletben sokat szagolgattam és akkor nagyon tetszett. Egyenlőre nem használom mert hirtelen túl sok illat lett itthon de stílusban a Christina Aguilera illatra hasonlít ami a kedvencem, nőies és kifinomult.
Emellett egy könyvet is kaptam tőle, az itthon sokat emlegetett Szürke ötven árnyalatát. Korábban nem vonzott a könyv se a téma igazán de a hivatalos mozielőzetes után úgy éreztem el kell olvassam még a mozi előtt. Valentin nap jön a film addig el kell olvassam, mondjuk ezzel nem lesz gond mert ma hajnalban is felkeltem és képes voltam kiülni a konyhába csak hogy elolvashassak két fejezetet.
Természetesen elmaradhatatlan valamilyen ékszer ha rólam van szó. Anyu minden évben meglep valami különleges darabbal amit én magam nem választanék. Már tavaly is egy ilyet választott ami elsőre nem nyerte el a tetszésem azóta viszont állandóan azt viselem és ez a dupla háromszög fülbevalóval kapcsolatban is hasonlóan éreztem de a céges szilveszteri partin ezt viseltem szóval anyu, megint jól választottál! ♥
Tesóm legnagyobb ajándéka hogy itthon töltötte az ünnepeket ennél szebb ajándékot nem is adhatott de azért próbálkozott és életem első kézműves csokoládéjával, egy photocube- val és egy kis segítséggel egy f&f vaníliás párologtatóval lepett meg. A photocube ahogy a neve is mutatja egy önforgó kocka formájú képkeret, nagyon klassz. Tipikusan olyan dolog amit az ember szerintem nem vesz magának mert feleslegesnek gondolja, de ennek így eszmei értéke van és egyébként meg nagyon mutatós darab. Most már csak képeket kell előhívatnom mert egy itthon fellelhető kép sem illik bele. ( nem, a képen látható csajszi nem családtag:D
Végre van miben égetni a Pannitól kapott YC tart-ot. Szenteste óta égetek egy apró darabot és még mindig nem fogyott el, imádom!
Még egy ékszer, egy virágos nyakék (mert ez nálam már egy szolidabb nyakék kategória) ami abszolút kedvenc, történetesen tudom hogy I am állványról való szóval ha Nektek is annyira tetszik mint nekem akkor az I am vagy Orsay üzletben még beszerezhetitek.
Rimmel Stay Matte alapozóra nyár végén találtam rá és azt
hiszem én már ennél is maradok, örökre. Éppen elfogyott az előző és nem
is gondoltam hogy páromtól megkapom karácsonyra. Persze néha napján
mesélek neki a bloggal és tesztekkel kapcsolatban szépségápolásról és sminktermékekről de
nem hittem volna egy férfi emlékezhet rá az pedig hogy az árnyalatot is eltalálta elképesztő (!)
Többek közt Párom szüleitől is parfümöt kaptam, az Oriflame új, Possess nevű illatát. Nőies inkább 30+ korosztálynak szánt illatnak mondanám így elsőre. Céltudatos, magabiztos nőknek szánt illat - hízelgő hogy rám gondoltak, de egyenlőre nem tudok azonosulni vele - ennek ellenére tetszik az illat magamon talán még jobban is mint az üvegben.
Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok minden Olvasómnak!
Kitartást az újévi fogadalmakhoz!:)
Remélem 2015-ben is velem tartotok! :)
Puszi,
Puszi,
Niki
2 hozzászólás
Boldog Új Évet neked is :) Mi is általában már azt vesszük meg egymásnak, amit szeretne. Kifogytunk az ötletekből már. :D Hasznos ajándékokat laptál. :)
VálaszTörlésSzép dolgokat kaptál! :) Én is boldog és sikeres évet kívánok, én biztosan veled tartok! :)
VálaszTörlés