TuriMuri 5.

április 21, 2013

Továbbra is járok 'ám  second hand üzletekbe, bár már nem vagyok olyan lelkes. Az itteni turikban csak nagyon lassan érkeznek a nyáriasabb, lengébb felsők, ingek. Nekem meg már elegem van a sok vastag pulcsiból, meg farmerből (olyan nehéz tőlük átlátni a láda tartalmát)
Mert hogy én leginkább amolyan igazi turkálósba járok, szeretem magam kihalászni a dolgokat és örülni, mint majom a farkának ha találok valami klasszat, esetleg olyat amit kinéztem magamnak drágán az üzletben és itt megvehetem töredékéért.. Az én kedvenc turim a Maggie's-féle, ahol csütörtökönként van bálabontás. Szerencsére már nincs az a késztetés, hogy hetente 2-3 alkalommal is benézzek, pedig 1 utcára van tőlem mindössze:))
Legutóbb is egy tökéletes kardigán-fehér ing kombóra leltem meg 2 felsőre, és összesen 560ft-ot fizettem:D
Persze jól át kell bogarászni őket, mert nem ritka a lyukas áru, de hát annyit igazán megtehet az ember lánya, hogy alaposan megnézni azt amit megakar vásárolni, nem de??!!:)
A következő rucikat nagyjából 1,5 hónap alatt vásároltam, körülbelül 2000ft-ot költve rájuk.


Nagy kedvenceim az ingek és a kardigánokat is előnyben részesítem, ezért nagyon megörültem mikor megláttam ezt a felsőt. Még a mérete is megfelelt, egyetlen bibije volt, hogy a ing gallérrésze eléggé sárga volt, félő volt hogy nem lehet kiszedni. (valószínű ezért nem vitte el előttem senki) Én viszont annyira beleszerettem, hogy vállalva a kockázatot hogy nem tudom kifehéríteni potyára veszem meg.
Jelentem sikerült kifehéríteni!!!:))

NewLook
Sima fekete top. Néztem én a Glamour- napokon is ehhez hasonló topokat, de egyik sem volt megfelelő. Nekem  kissé sztreccses fazonúra volt szükségem, ez pont olyan.

TopShop
Még egy top, valójában bézs alapon apró piros pöttyök vannak rajta. Áttetsző felsők alá gondoltam.

h&m
Nem sok csíkos felsőm van, mert nem a legelőnyösebb minta. Itthon már nem is tetszett annyira, lehet hogy "játszósruha" lesz belőle.

Elől rövidebb hátul hosszabb típusú csini felső, jó mély kivágással.  Az én ízlésem szerint nem is való hétköznapokra (legalább is én nem merném felvenni:)

Bershka
Vékony pulcsi, V-nyakkal mint ha rám szabták volna.


Atmosphere
Ez már egy nyári darab. Ujjatlan  kék felső,  horgolt díszítéssel a nyakrészen.

TopShop
Rozsdabarna (narancssárga?) bővebb szabású póló, nem a legcsinosabb darab az biztos. De mikor megláttam az jutott eszembe, hogy jól mutatna a bordó new yorker nadrágommal. Kíváncsi vagyok a gyakorlatban is megy e egymáshoz a két szín.

Atmosphere
Ti milyen gyakran jártok turkálókba?
Egyáltalán mi a véleményetek róla?

You Might Also Like

6 hozzászólás

  1. Én régebben kipróbáltam a turikat, mert barátnőm oylan jó cuccokat talál mindig, de én sose jártam sikerrel, így feladtam a keresgélést :) de semmi bajom nincs a turikkal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is voltam így: irigykedve figyeltem mások milyen jó cuccokat találnak én meg semmit. De tavaly nyáron megtört az "átok" egy hibátlan, hófehér zakóval és azóta sűrűn futok bele szebbnél szebb ruhákba:))
      Szóval ne add fel!!!!:)

      Törlés
  2. Imádok turiba járni :) Igazi "kincseket" lehet találni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van. A fent említett fehér zakó is egy ilyen kincs számomra!!

      Törlés
  3. Nagyon imádom a turikat! Nem sajnálom rá az időt :D A horgolt nyakú felső nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Csatlakozom az előttem szólóhoz. Az a kék horgolt nyakú totál szerelem még így is! Jól tetted, hogy lecsaptál rá. :D Nagyon rákattantam mostanában erre a színre. :)

    VálaszTörlés

Facebook