Kedvencek │Június '13

június 30, 2013


Kivételesen épp időben, a hónap utolsó napján  hozom az aktuális havi kedvenceket,  rengeteg terméket tudtam volna felsorakoztatni azok közül amikhez sokszor nyúltam az elmúlt hónapban.Valamennyire azért sikerült leredukálni a felhozatalt, azokat hagytam ki amik igencsak megfogyatkoztak az utóbbi időben, így várható hogy egy Elfogytak szösszenet keretében hamarosan áradozok majd róluk. Jöjjenek az e havi favoritok bővebben: 

Amennyire szükségtelennek gondoltam anno az alapozást manikűr-téren, most annál nagyobb hangsúlyt fektetek erre a lépésre. Nagy segítség ez az bázsislakk , hogy ne színeződjenek el a körmeim egy-egy színes lakk után. (már pedig színes lakkból így nyár közepén bőven akad) Szinte azonnal szárad, így még plusz időbe se kerül a használata.
A mostani bb krémemnek köszönhetően szükségessé vált a púder használat pedig mióta megvan ez a NYC-féle nem sokszor nyúltam hozzá. De a nagy forróságban, a bb krémtől diszkógömbként csillog a fejem, holott egyébként rendkívül száraz az arcbőröm (is). Ideig óráig segített a fényességet eltűntetni, de néhány óra múlva ugyanott tartok. A csomagolása abszolút nem "táskabarát", ezért kénytelen leszek valami más megoldást keresni erre a problémára.
Ezt az enyhén aranyló barnás szemhéjpúderhez is sokszor nyúltam reggelente, ha a megszokott (inkább unalmas) barna helyett egy kevésbé megszokott barnát akartam :D //micsoda színkavalkád// Nagyon jól működik az  Alverde krémes állagú okkersárga (!) alapjával, garantáltan tart késő délutánig.



Júniusban beszereztem több NYX terméket is, ez volt az első közülük. Elfogyott a szemöldökceruzám ezért tettem egy próbát vele úgy is, de arra sajnos nem alkalmas. Viszont szemceruzaként nagyon elégedett vagyok vele, nem kell olyan sűrűn hegyeznem mint a MaxFactor Masterpiece cerkámat, így remélhetőleg tovább tart majd.
Csillámfényű lábkrém volt a következő kedvenc, amit júniusban sokszor használtam. Láthatjátok, nagyon jutányos áron jutottam hozzá mert - dátum szerint - hamarosan lejár a szavatossága. Mivel nem az arcomra kenem, speciel egy csöppet sem érdekel. Diszkrét, nem feltűnő aranyló csillámok vannak benne, amik olyan szépen mutatnak a lábon ha rásüt a nap. Nem kifejezetten ápol, szerintem nem is arra lett kitalálva. Viszonylag gyorsan beszívódik, azonnali alapos kézmosást igényel, mert ha sokat szöszmötölünk és megszárad a kezünkön szinte lehetetlen lesz leszedni.
 A Bourjois korrektorról nem is olyan rég már írtam tesztet, ha visszaolvasnád ide kattanva megteheted! 
A Manhattan göndörítő szempillaspirált nem tudom miért hoztam a kedvencek közé - vagyis tudom, azért mert sokszor használtam de hogy miért?!!?. Nem tud többet, mint bármelyik átlag spirál, nem is kifejezetten göndörít bár a keféje tényleg egyedi és elviekben elősegíti azt.
Avon ápolóbalzsamot kifejezetten rúzs/szájfény alá használom, úgy vettem észre tartósabb lesz a végeredmény de ami a legfontosabb, hogy az egyébként kicserepesedésre hajlamos ajkaim szépen hidratáltak tőlük. Az illata is kellemes, nekem előbb jut róla eszembe kókusz, mint méz de ez elhanyagolható apróság a hatásához képest:)


Nektek mik voltak ebben nagy melegben kedvenceitek?

Follow on Bloglovin



You Might Also Like

4 hozzászólás

  1. Az avonos ápolóbalzsamot szivesen kipróbálnám :)
    Az Essence-nek ez a fajta alaplakkja nekem sajnos nem jött be :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is úgy hallottam/olvastam erről a bőrápoló balzsamról, hogy milyen jól puhít. Gondoltam teszek egy próbát és tényleg. Bár én eddig kizárólag a számra használtam, de a tapasztalatok szerint például kisebb felületű száraz foltokra is jó hatással van.
      Mi volt a gond az alaplakkal?

      Törlés
  2. avonos ajakbalzsamom nekem is van..én is rúzs alá használom meg ha nagyon kiszáradt a szám...és szinte egyből helyre hozza...nagyon szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon bevált, és úgy vettem észre tartósabbá is teszi a rúzst. Egyedül azt nem szeretem benne, hogy bele kell tapicskolni kézzel ha a napfolyamán újra szeretném kenni. Ezért inkább csak reggel viszem fel egy ecset segítségével.

      Köszönöm a hozzászólást:)

      Törlés

Facebook