OOTD- 06.10.

június 10, 2013


                                              
Ma még egyszer jelentkezem. Hiába a megszokás, hogy múlt héten minden nap született minimum  egy bejegyzés még nem múlt el nyomtalanul:) Másodszor egy montázzsal érkeztem a ma viselt szerkómról, ami reggel túl kevésnek, délután meg túl melegnek bizonyult.
A kiismerhetetlen időjárásnak köszönhetően ma reggel kiérve a házból és megpillantva a többi embert, akik pulcsiban, kis kabátban és zárt cipőben munkába indultak kissé hülyén éreztem magam egy vékony kis kardigánba és az új szandálomba öltözve.  Utálom, amikor ennyire kirívok  a tömegből azzal, hogy abszolút nem az időjáráshoz vagyok öltözve. 
{a kép kattintásra megnő}
Délután, haza felé jövet meg a másik véglet miatt volt okom bosszankodni. Ami reggel még vékony kardigán volt, délutánra dögmeleg, fekete, hosszú ujjúvá avanzsálódott a fülledt, párás melegben. Miközben a többiek rövid naciban, csőtoppban és tanga papucsban nyomják. Most meg -ahogy ezt a bejegyzést írom - beborult és zeng az ég!!?
Persze az ember lányának alkalmazkodni kell és rétegesen öltözködni manapság ezekben a kiszámíthatatlan időkben, amikor februárban +15fok van, április elején meg hó esik.

 De én speciel az a fajta lány vagyok, aki inkább magán hagyja a kardigánt - persze a még elviselhető melegben - mintsem a kezében cipel plusz egy cókmókot a meglévő szatyrok, táskák, esernyők és kitudja még mik mellé.
Fekete kardigán - Usco
Barna póló - Atmosphere
Farmer - kínai
Nyaklánc - Orsay
Fülbevaló - c&a
Bőrkarkötő - h&m
            Aranyozott karperec - ajándékba
                                                        Szandál - CCC

You Might Also Like

3 hozzászólás

  1. Szuper outfit! Ez a szeszelyes idojaras...kiakaszto :)

    VálaszTörlés
  2. Ó, az a szandál nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon csinos vagy :) Tetszik a nyakláncod..is, meg egész szett :D

    VálaszTörlés

Facebook