Alverde csillámkrém Sparkling red

február 20, 2014


Úgy tűnik jó vásárt csináltam az Alverde csillámfénnyel szinte ingyen jutottam hozzá és bár az utóbbi időben a márkában sorra csalódnom kellett most mégis egy üdítő kivételre sikerült szert tenni.
Olcsó is volt, bontatlan is, mert leárazott terméknél ez manapság ritkaság számba megy. 

  

Csillámkrém. A "natúr" vonal meglátszik az Alverde termékek nevén is, nem sok erőfeszítést tesznek hogy  a termékeknek hangzatos, vásárlást ösztönző nevet adjanak, nem is baj így nincs más csak a natúr valóság :) A csomagolásról  szűk szavúan most is csak azt tudjuk hogy csillámkrémről van szó, de hogy hogy használjuk, mit tud vagy egyéb hangzatos instrukció ezúttal is elmaradt.

Nagyon krémes állag, az igazán intenzív szín eléréséhez legalább két réteg szükséges, építhető szín viszont ecsettel kifejezetten nehézkes egyenletesen eloszlatni a szemhéjon. Narancsos piros csöppet irizáló, fémes beütés kevéske arany csillámmal de annyira visszafogott hogy egy  nappali smink részeként  is el tudom képzelni és nem is kell hozzá bevállalósnak lenni :) Állagra tényleg inkább krémes szemhéjpúderekre hasonlít mintsem valami ragacsos bázisú aranyporra.

3 rétegben, bázis nélkül
 Készítettem vele már sminket is, ahol  Catrice krémkorrektort használtam bázisként. Pár óra elteltével a narancs árnyalat szinte eltűnt  és csak az arany csillogás maradt. Ennek ellenére az első benyomások pozitívak, mindenképp kipróbálom valódi szemhéjpúder alapozóval is. Az alsó képen ezt láthatjátok már amennyire sikerült megörökíteni a valóságot. A szín kevésbé intenzív a fehér préselt szemhéjpúdernek köszönhetően amit alatta használtam. Látszanak az apró arany csillámporok is, maga a pirosas szín nem szerencsés -nekem legalább is nem áll jól - szem közelben ez biztos, mentségemre szóljon hogy csak a blog kedvéért készült nagyon sietősen, naplementében de a színt elég jól visszaadja a kép.

bézs szemhéjpúder felett 1 rétegben

Az akciós kosárkában találtam, szinte hihetetlen de érintetlenül, nem is volt kérdés hogy jön velem még akkor is ha ez a narancsos árnyalat nem áll hozzám túl közel. Összességében elégedett vagyok az állagával és a maga nemében az árnyalat is különlegesen szép. A tartóssága hagy némi kívánni valót maga után, de az is igaz hogy nem fixáltam rendesen. Más árnyalatban csillámfényt nem láttam, de azóta beszereztem még egy Alverde szépséget egy matt szemhéjpúder képében, nagyon baba az is!  Még az is lehet hogy megkedvelem ezt a márkát?!





You Might Also Like

0 hozzászólás

Facebook