Tavaszi "tedd meg!" lista

február 18, 2014




Úgy tűnik ezen a télen nem csak a hó kevés, de az igazán hideg időjárás is elkerül bennünket és talán a korai tavasz is beköszöntött már  így február közepén.  Szó sincs róla, hogy hiányoznának a mínuszok, örülök én a szokatlanul meleg időjárásnak ( de lesz ennek még böjtje, ahogy mondani szokás. Lásd tavaly Húsvétkor még nagyban szánkóztunk)
Biztos mindenki eltervez dolgokat, megvalósításra váró tavaszi teendőket amikor érezhetően közelít a jó idő, hogy a bikini szezonról már nem is beszéljek. Többségében ilyenkor születnek ( meg persze újévkor) az életmódváltással, egészségesebb étkezéssel kapcsolatos fogadalmak. Az én listámban is lesz egy két ilyen de emellett még sok minden más is.  Amolyan "tedd meg" lista ez, amit most pontokba szedtem, felírtam magamnak a határidőnaplómba is hogy minden nap emlékeztessem magam.  A lista sorrendje totál randomra sikerült, ami épp eszembe jutott. Tehát nem a megfelelő barnaság elérése a legégetőbb feladat amit szeretnék véghezvinni tavasszal:) Érzem  az erőt, hogy következetesen a célra összpontosítva véghez vigyem,  a 12 pont többségét!!!


♫ Elkezdeni a mesterséges barnulás projektet!
Ezt már el is kezdtem. Mindig elhatározom, kétszer kábé el is jutok a szoliba, de aztán idő hiány miatt bukik az egész. Idén minden más lesz!!! Már 4x5percen túl vagyok,  turbo szoli lehet az ahová járok, mert már az első 5 percnél sikerült lepirulni.

♫ Végérvényesen felhagyni a késő esti nassolásokkal! 
 Ezer százalék, hogy ezt lesz a legnehezebb betartanom mert hazaérve legtöbbször sorozatot vagy nagy ritkán tévét nézünk és olyankor elengedhetetlen tartozék valami sós nassolni való. Nagyon rossz berögződés, hogy ha film akkor kell valami harapni való, el se tudom képzelni enélkül a mozizást. Ez hatalmas kihívás lesz.

♫ Még több zöldséget enni!
Szeretem és egy héten talán 1 nap ha eltelik anélkül, hogy ne fogyasztanék zöldet persze a jelenlegi zöldség felhozatal nem valószínű, hogy rengeteg vitamint tartalmaz de  én próbálkozom :) Már nem kell sokat várni a lédús paradicsomokra és  pritaminpaprikákra.

♫ Beszerezni  fehér és bordó tulipánokat attól a kedves öreg nénikétől a piacon akitől tavaly is!
 A tavaszban a legeslegjobb az ezer színben pompázó tulipánok, a legnagyobb kedvenceim! Tavaly egy idős nénikétől csodaszép tulipánokat sikerült beszerezni többször is, remélem idén is kint lesz a piacon!

♫ Kiszanálni azokat a ruhákat amiket ezen a télen se vettem fel és csak foglalják a helyet a szekrényben!
Már meg se lepődöm azon, hogy ebben a szezonban se hordtam egy halom ruhát. Csak megvettem valamikor  azt gondolva, hogy majd egyszer lesz egy alkalom ahová fel tudom venni, évek óta pakolászom őket jobbról-balra, egyik szekrényből a másikba azt gondolva hogy idén eljön a várva várt alkalom amikor felveszem... Itt az ideje elengedni ezeket a rucikat és új gazdát keresni nekik.

♫ Legalább 4x futni!
Utálok futni, ezen nincs mit szépíteni! Kicsit irigykedem is, amikor azt látom/hallom másoktól mennyire jól esik nekik a futás, hogy a napi stresszt futással képesek levezetni. Nálam ezt inkább a görkorcsolya tölti be, a futás engem inkább stresszel mintsem kikapcsol.
A lényeg, hogy sajnos nem heti 4 futást értek ezalatt, hanem összesen, nyárig jó lenne négyszer erőt venni magamon és futócipőt húzni. Tudom, semmire nem jó ez a néhány alkalom, ez inkább egy kihívás magamnak hogy a legnagyobb ellenszenvemet leküzdve   azért is lefutom!

♫ Lábápolás projekt indul!
Télen úgy ahogy van elfeledkezem a lábápolásról, nagyon gáz de ha valami nincs szem előtt azzal hajlamos vagyok nem foglalkozni. Úgy értem nem kell körmöt festeni emiatt folyamatosan kitolom a lábikóim kényeztetését pedig tavaly két szuper lábbalzsamot is beszereztem. Ideje őket elővenni!

♫ Száműzni a kólát és visszatérni a napi 2l lúgos vízfogyasztáshoz!
Karácsonykor és gyakorlatilag azóta is (a korábbiakhoz képest)  rengeteg kólát iszom. Sürgősen és végérvényesen meg kell szakítanom ezt a kapcsolatot és helyette még több és több szénsavmentes folyadékot inni, főleg vizet még inkább lúgos vizet. 


"Nagy generál" az arcbőrömnek!  
A legjobb alkalom mikor máskor lehetne egy alapos arctisztításra ha nem ilyenkor tavasszal?! Én szeretem ezt is magamnak csinálni, gőzölők 20-30 percet egy nagy tál kamilla felett, aztán egy alapos pórustisztítás, hideg vizes arcmosás, tonizálás majd hidratálás és már fényévekkel jobb a közérzetem is a kinézetem meg pláne :) Ehhez keresgélek most megfelelő termékeket, valami kíméletes pórusösszehúzó termék kellene de kifejezetten ilyen terméket egyenlőre nem találok a drogériákban.

♫ Szervizelni a bringát!
Télen is elő-elővettem a kerékpárt, anyuék elég messze laknak ahhoz hogy hétvégente kardio edzés gyanánt letekerjek pár km-et oda-vissza. Nem ártana felturbózni a járgányt, kicsit leamortizálódott az őszi/téli hónapokban, ráférne egy gyors szerviz. Jövő hónapban el is viszem a szervizbe.

♫ Még többet sétálni Bono-val!
Berni pásztor kutyusom anyuéknál maradt mikor elköltöztünk, mert egy másfél szobás kislakás nem nagytestű kutyának való. Emiatt sajnos kevesebb minőségi időt tudok vele tölteni amikor nem csak simogatás van meg pár jó falat, ez télen még kevesebb hiszen kevesebb időt töltünk a kertben.  A tavaszias időjárás egyúttal a  családi kutyasétáltatásra is nagyon jó lehetőség, múlt hétvégén még a nagyi is velünk tartott :)


♫ Minden reggel frissen facsart narancs/grapfruitlével indítani a napot!
Ehhez a ponthoz nem ártana beszerezni azt a citrusprést amire már kábé november óta ácsingózok és naivan abban reménykedtem karácsonyra meglep vele valamelyik családtagom, de nem így lett. Kicsit rosszul esett, mert minden jel arra utalt azt kapok különben már beszereztem volna magamnak ráadásul Nor műszaki áruházban dolgozik, igazán hozhatna egyet haza!!:) Hetek óta rágom a fülét emiatt de semmi. Kicsit mérges is vagyok rá emiatt :)




Nektek vannak terveitek tavaszra, ha van kedvetek osszátok meg velem?!

You Might Also Like

3 hozzászólás

  1. a tulipán projektet én is nagyon szeretném :)) kedvencem♥

    VálaszTörlés
  2. Sok kitűzött cél van előttem is az idei évre. :)

    Én filmnézős nasinak legtöbbször gránátalmát szoktam venni, mert jó sokáig tart, amíg megeszem. :D Vagy szuper a diákcsemege is. :)


    A szolival nem értek egyet, szerintem nem szép a szolis barnaság, ráadásul teljesen mindegy hogy milyen hiperszuper menő új szoli, akkor is káros. Egy alkalom 3 hónapnyi öregedést jelent a bőrödnek. Ha 5x mész, az olyan, mintha majdnem 1,5 évet öregednél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gránátalmát múlt hónapban ettem életemben először, nem mondom hogy nem töprengtem rajta melyik részét is kell enni!:))
      Szerintem leszögezhetjük, hogy a szoli és a természetes napsugarak is öregítenek, de D vitamin miatt a napsugarakban van legalább valami pozitív is.
      Annyira nem vagyok elvetemült szoláriumos, mint azok akik 15-25 perceket fekszenek bent heti 4x, sokan észre sem veszik hogy túlzásba esnek, Időnként szembe jön néhány "viccesen fekete" nőt az utcán :) De hófehérke se szeretek lenni ha eljön a jó idő, néhányszor 5 perc nekem még belefér.

      Törlés

Facebook