Első benyomások│Rimmel Match Perfection 2in1 korrektor és highlighter

május 30, 2015






A tervezetthez képest épp egy hetet csúsztam ezzel a bejegyzéssel. Mentségem csak annyi, hogy idő kellett míg körvonalazódott mit vártam és mit kaptam a bejegyzés főszereplőjétől, a Joy-napok óta használom és szorgosan gyűjtögettem a tapasztalatokat hogy most végre megosszam veletek is.
Az utóbbi hetek Rimmel lakkjainak tesztelgetése során  rá jöttem, hogy a legeslegjobb tulajdonságokkal rendelkező lakkjaim rendre ettől a márkától kerülnek ki, de  legutóbb is erről áradoztam úgy hogy ezen lépjünk is túl!
Emellett a márka Stay Matte habállagú alapozója (teszt)  is jól teljesít épp ezért úgy gondoltam nem lőhetek nagyon mellé ha kipróbálok egyet a korrektorai közül is.
Fogytán volt a korrektorom ráadásul ecsetes változatot ezer éve próbáltam  így egy újdonságra, a  Match Perfection 2in1 korrektor és highlighter-re eset a választásom. A mai bejegyzésben  a bőrszínhez igazodó korrektorral tapasztalt első élményeiről olvashattok.



Az ecsetes korrektorokkal eddig kivétel nélkül mindig meggyűlt a bajom; nehézkes az adagolás és ha nagy sokára sikerütl is kinyerni a terméket az semmire sem volt elég. Sajnos nincs ez másképp a ennél a korrektornál sem. A legelején még csak-csak megbirkózom vele de minél többet használom annál rosszabb a helyzet. Nekem még a korrektor felvitelére és eldolgozására se ideális, sokkal egyszerűbb kézzel be/eldolgoznom. 

A 010 ivory árnyalatot birtoklom ami a legvilágosabb a kínálatban, tökéletesen passzol a szem alá hiszen az elsődleges elvárásom az volt hogy szem alatti karikák halványítására alkalmas legyen és a fényvisszaverő pigmenteknek köszönhetően frissebb, "nettó 8 órát aludtam és friss vagyok" tekintetet kapjak.  Időközben rájöttem hogy az orrom melletti pirosság eltüntetésére is alkalmas,sőt kihasználva a highlighter funkcióját a kedvenc matt bronzosítómmal együtt a kontúrok elkészítésénél is hasznát veszem. 

Szóval nálam elég multifunkciós ez a korrektor habár továbbra sem nyűgözött le ez az ecsetes megoldás főleg hogy mindössze 7 ml mennyiségről van szó aminek egy része biztosan bennragad az ecsetfejében: egyrészről pazarlás, másrészről nem is túl higiénikus. 




Az állaga - ha hosszú percek után sikerül a termékhez jutni - jól kezelhető, ujjal gyorsan és egyszerűen eldolgozható. Nincs erős fedése, a pigmenteknek köszönhetően a világosítással üdébb megjelenést kölcsönöz mint sem konkrétan halványítja a karikákat. Személy szerint nekem ez a tulajdonsága nem is annyira hiányzik, csak nagyon durva reggeleken vannak elfedni való karikáim. 
Hegek, pigmentfoltok és a pirosság elkendőzéséhez 2-3 réteg is kellhet, az orrom körüli pirosságot két rétegben képes elhalványítani. 

Nem ül bele a ráncokba és a tartóssága is meglepően jó.  Púderrel ha jól emlékszem csak egyszer próbáltam, a hétköznapi sminkemben abszolút vállalható  a délutáni órákban is anélkül hogy fixálnám reggelente. Zsíros bőrön valószínűleg más a helyzet viszont az én száraz inkább vízhiányos bőrömön megállja a helyét órákon át. 

Szeretem, hogy az orrom körüli részeken ahol még inkább jellemzőek a száraz foltok, (ahová egyébként jobban szeretek camouflage-t használni)  sem ül bele a hajlatokba és nem emel ki a szárazságot.



Összességében maga termék tetszik, minőségi és legközelebb is szívesen újravenném DE a csomagolása bosszantóan rossz ezért ha elfogy biztosan nem vásárolom újra. Hiába jó ami benne van ha képtelenség kinyerni a tubusból és a 7 ml-ből jó, ha 4 hozzáférhető.  Applikátoros változatban mennyivel jobban kedvelném ezt a terméket!!!
Nekem a gyenge közepes fedéssel sincs problémám illetve a legvilágosabb árnyalat az én  enyhén barnult arcbőrömön kiemelőként megfelelő. Egyébként  3 árnyalatban kapható  a termékcsalád két másik tagjával együtt; az   ultra krémes textúrát ígérő púderrel és bőrszínhez igazodó alapozóval a drogériákban.

Fogyasztói ár: 1599-, (dm)



Ismeritek ezt a termékcsaládot, meg van valamelyik közülük?

You Might Also Like

0 hozzászólás

Facebook