Aprócska haul #3.

november 21, 2013




 

 Zsákmányolásom újabb részletével örvendeztetlek meg benneteket. Egy részét  ajándékba kaptam, például a Catrice négyes palettát. Bizonyára mindenkihez eljutott már a hír, hogy a Marie Claire magazinhoz  gyönyörű árnyalatú quattro-t csomagoltak, muszáj voltam 'hát beszerezni. A magazint eddig nem olvastam, de abszolút pozitívak az első benyomások. Végre egy női (havi) magazin, ahol mellőzik a sekélyes, lerágott témákat és  mélyebb gondolatokat céloznak meg. Személy szerint ki voltam már éhezve valami hasonlóra...
Hát igen, ismét egy táska! FB-n találtam rá, ugyan más érdeklődővel kellett "harcba szálljak érte" végül mégis csak én kaparintottam meg. Azóta kibukott a hibája is (a képen is látszik), hogy a "füleket" tartó arany gombocskák kibújnak a helyükről. Csak egy kis varrás kellett neki és "voltnincs" gond. 
Közeleg az ajándékcsomagolós- időszak, amit talán a legjobban élvezek az egész felhajtásban úgy hogy beszereztem egy organza díszítőszalagot is.


A barna és a pezsgő színt már felavattam, szépek és jól bírta a gyűrődést a nap folyamán de ami a legjobban tetszik benne az a csomagolás maga. Imádni való a letisztult, átlátszó paletta: egyszerű de nagyszerű!
Újdonság (számomra mindenképp) a szemhéjtus matricák, nevezzük így! Nézegettem már ebay-en ezeket /szinte ugyanannyiért amennyiért végül beszereztem/ de nem éreztem különösebb késztetést hogy megrendeljem. Amikor viszont az üzletben megláttam 250,-ft-ért nem volt kérdés hogy kipróbálom. Többféle változat volt, én a lehető legszolidabbat választottam. Egy csomagban kétféle matrica található két pár. Még nem próbáltam, de már nagyon kíváncsi vagyok hogy működik.




Ez itt a reklám helye: A Penny nagy erőkkel reklámozza a régi-új márkáját, tusfürdők, testápolók, szappanok és egyéb termékeit mostanában többek közt a kaparós sorsjegyeivel. Meglepő, de már az első ilyen jeggyel nyertem (és aztán még egyszer:) ; ezt a "Today ajándékcsomagot". Akkor még nem tudtam mit jelent, miről van szó, valamiért azt gondoltam parfümről ezért a női változatot kértem. Ez volt a tartalma: egy normál hajra való sampon és egy krémtusfürdő, mindkettő finom illatú. A sampont lehet másra fogom használni,de a krémtusfürdő ígéretesnek tűnik.

You Might Also Like

6 hozzászólás

  1. A tus-matricára kíváncsi vagyok élesben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát.... tettem egy próbát vele de szörnyű! Nem tapad rendesen, megpróbálom egy másik módszerrel is de ha úgy se sikerül megy a kukába :(

      Törlés
  2. Na, akkor én is megnézem majd a Penny saját márkás termékeit :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most kezdtem meg a krémtusfürdőt, jó krémes, nem szárít. Az illata viszont nem olyan intenzív mint például a Balea tusfürdőké. Emiatt kicsit szomorú vagyok:(

      Törlés
  3. Nagyon szép az a paletta, nekem is megvan imádom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit porzik, a sötétebb színeket nem próbáltam de ha a világos ilyen jó akkor csak nem lesz baj a sötéttel sem?! :)

      Törlés

Facebook