Smink és Swatch az új Quattro palettával

január 28, 2014





 Purple day nevet viselő palettát mutatom meg elsőként a leárazáson szerzett darabok közül rögtön egy sminkben. Ahogy a nevéből sejthető, két lila és két bézs árnyalat kapott helyett benne. A lilákat használtam és egy korábbi Quattro-ból (Me, my and icecream) a pasztell sárgát a szemzugba (de  így nézve akár ne is használtam volna).
Alapnak csak bb-t vittem fel próbaképp, hogy meglássuk mit tud az Essence BB-je és mivel kicsit sötét és sárgás tónusú ezért muszáj volt kevernem a márka korábbi bőrtökéletesítőjével, Camouflage került a bőrhibákra és alapnak a  szemhéjra is.
Újdonság még a Stays no matter what szempillaspirál és a Catrice pirosító is amit a sminkhez használtam. A számra pedig ezúttal egy régebbi NYC rúzs került, szokásomhoz híven nagyon-nagyon haloványan. /terméklista alul/



alap nélkül

A smink előtt pár szó és swatch a palettáról. A quattro-ért alapjáraton nem rajongók mert négy árnyalatból jó ha kettő passzol hozzám, többnyire.... de most ez a lila-bézs négyes nagyon betalált. A sötét lila  intenzív és feltűnő, a bézs pedig  nálam elengedhetetlen hétköznapi  natúr smink készítésnél. A legvilágosabb színtől eltekintve nincs benne csillám, ami elterelné a figyelmet az élénk színekről és a lehulló porszemektől sem kell nagyon félni. Egyszóval egy igencsak jól sikerült négyes szemhéjpúderre sikerült találnom 350ft-ért.











FELHASZNÁLT TERMÉKEK


Essence BB krém (03 medium)
Essence make-up to match bőrtökéletesítő sminkalap (20 light medium)
Catrice Camouflage krémkorrektor (020 Light beige)
Catrice Defining Blush pirosító  (060 Rosewood Forest)
Essence Quattro (10 Me,my and ice cream)
Essence Quattro ( 12 Purple day)
Essence Stays no matter what szempillaspirál (fekete) 
NYC Ultra Last ajakrúzs (409 Fragile Pink)




You Might Also Like

8 hozzászólás

  1. Elég szokatlan párosítás ez a bézs-lila és a 2 bézs nem tűnik valami pigmentáltnak. Csinálsz majd velük is sminket? A lila egyébként nagyon jól áll neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Főleg a világosabb nem teljesít túl jól, plusz az apró csillámok miatt nem is tudom kihasználni. Készítek velük is sminket, de nem garantálom hogy csak őket fogom használni :)

      Törlés
  2. Jól áll ez a lila!
    Én mostanában hanyagolom az Essence Quattrokat, ezért nem is vettem meg ezt sem, viszont a Catrice pirosítót imádom, szerintem nagyszerű! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pirosítóval nagyon óvatosan kell bánni, nekem még fura hogy egy pirosító ennyire pigmentált :)

      Törlés
  3. Jól állnak neked a lila árnyalatok. :) Nekem ez a négyes olyan maszatosnak és foltosnak tűnt, amikor kipróbáltam, nálad is ezt látom, bár szemhéjon ez nem látszik szerencsére. Picit talán jobban elsatírozhattad volna a széleket és az én ízlésemnek a pirosító egy leheletnyit sok. De egyébként a színe illik hozzád. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is köszi az építő jellegű megjegyzést! A satírral úgy vagyok hogy hol sikerül hol nem, de magamhoz képest fejlődöm!!:) Ma készítettem egy sminket ugyanennek a palettának a bézs színeivel az sokkal jobban sikerült, majd meglátod :D
      A színminta nem túl megnyerő a piszkos barna elég bizarr, de a vele készült smink elég jól mutat.

      Törlés
  4. Szépek a színei és jól áll a lila :)

    VálaszTörlés

Facebook