Bűnős élvezet I TÚRÓGURU

március 07, 2014



Édesség még nem szerepelt a blogon, most akkor ezzel a kalóriabomba finomsággal "megtöröm a csendet". Tudom, nem szép dolog hogy épp most, a diéták és méregtelenítés időszakában rukkolók elő egy ilyen bejegyzéssel. A hétvégén találtam a receptet és annyira megnyerő volt a róla készült kép (nem ez a kép, ez a saját túrógurum) hogy azonnal kiakartam próbálni. A fotó is gusztára sikerült ezért bátorkodtam megosztani ezt a receptet.

Ugye a Pöttyös Guru süti változata akarna lenni, hasonlít ugyan az ízük de a recept szerinti karamell mennyiség szerintem kevés ahhoz hogy igazán "Guru" íze legyen.  Isteni és kalóriadús tudom, de kedveskedhetünk vele családnak/párunknak és nem muszáj az egészet nekünk befalni. 

A recept 8 adagra szól, nekem ennél sokkal többnek tűnt de a fiúk így is elpusztították a nagy részét még aznap. Ahogy látni fogjátok 5 dl habtejszínről szól a túrókrém hozzávalólistája,  én viszont legközelebb minimum 1dl-vel kevesebbet fogok felhasználni mert rengeteg hab lett, bár imádom a túrót azért kevesebb is elég és inkább a karamell rétegből kell nagyobb mennyiség hogy még karakteresebb legyen a végeredmény.

Hozzávalók 8 adaghoz: 


A kakaós piskótához

  • 5 db tojás
  • 5 ek cukor
  • 4 evőkanál liszt
  • 1 ek cukrozatlan kakaópor
  • 1 kk sütőpor

A túrókrémhez
  • 50 dkg túró
  • 5 dl növényi tejszín
  • 10 dkg porcukor
  • 1 citromból nyert citromlé
  • 1 citromból nyert citromhéj

A karamellhez

  • 15 dkg cukor
  • 2 dl főzőtejszín

A csokimázhoz

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 2 dl főzőtejszín
  • 5 dkg mogyoró (pörkölt, aprított)


♥Az 5 tojásból  piskótát sütünk, majd félretesszük hűlni. ( itt egy piskóta recept, ha valakinek szüksége lenne rá, de ne feledjétek a cukrozatlan kakaóport! ) Az én piskótám nem lett a legjobb, a képen se nagyon látszik

♥A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a porcukrot, az alaposan megmosott, lereszelt citromhéjat és a kifacsart citromlét.

♥A cukrászhabból vagy növényi tejszínből kemény habot verünk, és beleforgatjuk a túrós keveréket.

♥15 dkg kristálycukrot aranybarnára karamellizálunk, majd felöntjük 2 dl tejszínnel, és kavargatjuk, amíg a karamell elolvad benne, és kissé besűrűsödik. Megvárjuk, míg kihűl. ( Aki még nem készített otthon karamellt (ahogy eddig én se) annak egyenesen ijesztő lehet ahogy a megbarnult és összeolvadt cukorhoz hozzáöntjük a tejszínt, először egy brutális állagú valamit kapunk :) Aki szereti a karamell karakteres ízét annak javaslom minimum 20dkg cukrot karamellizáljon hogy a sütiben érezhető legyen!)

♥A piskótára rákenjük a túrókrém felét, rácsorgatjuk a tejszínes karamellát, és betakarjuk a túrókrém másik felével. (A megadott hozzávalókból nekem két közepes tepsi süteményt sikerült alkotni, ezért csak egy-egy réteg túrókrémet használtam és erre került a karamell)

♥Vízfürdőben megolvasztjuk a tetejére szánt étcsokit, ha felolvadt, hozzáadjuk a tejszínt, és homogénre keverjük.

♥A túrós krémen eloszlatjuk a csokimázat, és megszórjuk az aprított, pörkölt mogyoróval.

♥Fogyasztás előtt behűtjük ( mint minden sütés nélkül készült édességnél itt is fontos, hogy pár óra hűtőbe kerüljön, vagy még jobb ha egy egész éjszakára)

Kóstoltátok már ezt a sütit?



You Might Also Like

2 hozzászólás

  1. uuu de nagyon jól néz ki *-* biztos, hogy meg fogom csinálni *-* nagyon guszta! : ) köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  2. Alig várom, hogy kipróbáljam! Nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés

Facebook