Aprócska Haul #5.

április 10, 2014

Biztos már mindenki G-lázban ég, aki teheti már holnap neki indul, de még mielőtt eldördülne a startpisztoly egy korábbi zsákmányos bejegyzéssel készültem ma estére az elmúlt napokból.
Van köztük kevésbé érdekes dolog és olyan is amit mindenképp megszerettem volna mutatni, mert cuki, mert jó vétel volt vagy mert csalódást okozott.  



Kezdjük az "egyéb" kategóriával! Titokzoknik, mert arra mindenkinek szüksége van. Előkerült a vászoncipőm aminek nélkülözhetetlen kelléke a harisnyazokni, nem mellesleg nálam fogyóeszköz. Fogalmam sincs miért és hogy hova nyeli el a  mosógép, de minden mosással eggyel kevesebb lesz :) 

Nagyon ritkán eljutok a Kik-be is,  ahol  imádok bámészkodni, mindent megfogdosni mint egy gyerek. A család többi tagja szerint ez a "kacatok boltja", én viszont rengeteg hasznos dolgot találtam már itt. Az itt kapható ajándékdobozokért konkrétan élek-halok, most csak ezt a kisméretű dobozkát hoztam el, de szívem szerint minden színből méretből hoztam volna. 
Az egyik nagy találmány ami itt kapható például a szemöldökborotva, amit 1.5 éve fedeztem fel. Azóta láttam már a dm-ben is, de nekem tökéletes az olcsóbb változat is. Gyors igazításra, kósza szálak eltüntetésére szuper jó.


Titokzoknik /kínai/  ----190-,/2db
 Szemöldökborotva/KIK/  ---- 290-,/3db
Ajándékdoboz /KIK/   ---- 180-,


Még egy februári vásárlásból származik az Essence Metal glam kollekció pirosítója, amit azóta már megbántam. Leárazva vettem, de mivel le volt zárva a tubus nem láttam mit is veszek igazából.... az arcomon elképelhetetlennek tartom, ajakszínezőnek esetleg, Halloween-kor.

A másik csalódás nálam a Carmex Classic, amiből kifejezetten a tégelyes változatot vettem mert azt olvastam ez a leghatékonyabb. Évek óta terveztem a vásárlását, eredetileg Glamour napokra akartam időzíteni a beszerzését, de megláttam a Müllerben olcsóbban, mint bárhol máshol és engedtem a csábításnak. Első használatnál még éreztem a bizsergést és a hűsítő érzést, azóta viszont semmit (!) Hozzáteszem gyorsan, hogy most egyáltalán nincs kiszáradva, cserepesedve a szám, de akkor sem érzem hogy hidratálna vagy extra puhává tenné az ajkaimat. Ezek az első benyomások, nagyon remélem ez változik.



  Carmex Classic /Müller/ ----795-,
Essence Metal glam pirosító / Rossmann/---- 150-,
Eveline Cosmetics Argán olajos nappali krém /Pingvin Patika/ ---399-,

Legújabb zsákmányként az Eveline Cosmetics Argán olajos nappali krémjét mutathatom meg nektek, amiről egy gyógyszertári szórólapról értesültem. Rögtön utána olvastam, elég jó véleménnyel voltak róla bár az összetevőlista nem a legjobb. Én az argán-, és szőlőmag olaj illetve olivával gazdagított nappali változatot hoztam el, ami gátolja a ráncok kialakulását, nyugtatja a bőrt, segít csökkenteni az irritációt, puhít és újjáépít 12 féle gyógynövény segítségével. Különlegessége a csomagolás, ami nappali krém ellenére fura mód tubusos (!) Alig tudtam választani, annyi változatban kapható,de amint teszteltem írok róla bővebben is ígérem.



Kallos go go tusfürdő / OneEuro Market/ ---- 150-,
Kallos Professzionális hajbalzsam /OneEuro Market/ ----- 450-,

Kallos Plancentás hajpakolást 1 éve használom, nagyon szereti a hajam de mostanában sehol sem látni nagy kiszerelésben a 275ml pedig 1 hónapig se bírja. Úgy döntöttem kipróbálok egy másik balzsamot a Kallostól, erre esett a választás: száraz, töredezett hajvégekre való. Nincs különösebben illata ( legalább is olyan intenzív mint a placentás változatnak biztosan).  Egyúttal újdonságként megvettem a Kallos go go tusfürdőjét lesz ami lesz alapon,  ami nem aratott nagy sikert : gél állag, alig habzik, cukorka illatú és  egyáltalán nem érzem hogy tisztítana. Azt hiszem melléfogtam vele, nagyon mondjuk az árából kiindulva sejteni azért lehetett hogy nem lesz nagy durranás.


Ti használtok/próbáltátok már a Carmex ajakápolót? Ti elégedettek vagytok vele?

You Might Also Like

0 hozzászólás

Facebook