TOP 10│ Körömlakk

április 20, 2014



Új kihívásba vágtam a fejszém, eddig nagyon kevés kihívást teljesítettem. Nehezen találok olyat amit szívesen és kitartóan végig vinnék. Ezért amikor egy héttel ezelőtt több blogon is összefutottam a TOP10 kihívással és láttam, hogy a témák 90%-a nekem való nem volt kérdés, hogy ez lesz a következő "challenge" amibe belefogok. Maradék 10% témakörrel bajban vagyok, törnöm kell már most a fejem de hát ettől kihívás a kihívás!:) 
Szóval "tollat ragadtam" és csatlakoztam a Krisztina által összeállított kihíváshoz, amit én a második témához bekapcsolódva ma indítok útjára. Ezentúl, tizennégy héten keresztül reményeim szerint  minden vasárnap jelentkezem majd a többi csajszival együtt.


HETI TÉMA: A KÖRÖMLAKK
Csak ennyi volt megadva így én a legkézenfekvőbbre gondoltam; a 10 legkedvesebb lakkomra. 5 színes kedvenc és 5 alap/nude lakk került fel a listára. Leginkább Essence és Lovely lakkokról van szó, az új generációs Lovely lakkokat az élénk színei miatt, az Essence lakkokat pedig az ecsetük miatt szeretem.


színes lakkok listája balról jobbra haladva
Manhattan Lotus Effect 65K A legszebb bogyószínű lakkom és az egyetlen Manhattan lakkom is egyben. Télen-nyáron szívesen viselem például arannyal kombinálva. Átlagos tartósságú, viszont egy rétegben is tökéletesen fed. 

Lovely Gloss gél lakk hatású körömlakk Nr.127 Az egyik legszebb nyári lakkom, sajnos már fogyóban pedig valóban gél lakkozás hatását kelti és bár nem olyan tartós de 4-5 napot simán kibír. 

NYC Expert Last 037 Designer Dress Igazi babarózsaszín (a képen lilásnak tűnik), kezdetben nem volt ugyan a kedvencem mert hajlamos csíkosodni de a szín kárpótol érte. A húsvéti körmös bejegyzésben is ezt használtam alapnak.

Essence cherry Blossom girl 03 cherry cherry girl   A nevével ellentétben nekem ez inkább répasárga árnyalat némi neon beütéssel. Ha valami igazán feltűnő  vidám és ütős manikűrt szeretnék általában ehhez nyúlok.

Essence Colour&go 114 fame fatal A tökéletes piros lakk, na ő már inkább cseresznyepiros mint az előbbi lakk. Az essence új kiszerelésű lakkjai közül a színek kevésbé nekem valóak, de ez az árnyalat annyira intenzív és essence lakkhoz képest meglepően tartós is.


alap/natúr lakkok listája balról jobbra

Lovely Snow Dust homoklakk Nr. 1  Nem rajongók a levakarhatatlan, csillámos, flitteres, pelyhes...stb. lakkokért. A homokhatásúak nagyon tetszenek, de ha eszembe jut az a  macera ami a lemosásukkal jár inkább maradok az átlagos textúrájú lakkoknál. Egyetlen Snow Dust lakkot vettem csak meg az arany változatot ami gyönyörű és magát a színt imádom de általában csak a gyűrűsujjamat festem ki vele és például pirossal vagy bordóval kombinálom.

Lovely Classic magasfényű tartós körömlakk Nr.25 Régóta kerestem a tökéletes fehér lakkot ami nem csíkoz, akár 2 rétegben is fed. Nyár végén rátaláltam, ő lenne az. Tejfehér, minden csillámtól és egyéb zavaró effektektől mentes szűz fehér lakk. Biztosan újravásárolom, ha egyszer elfogy.

Lovely Color Mania  Nr.385  Egy nagyon régi Lovely lakkról van szó, több éves már de az állaga egészen mostanáig kifogástalan volt. Mostanra sűrűbb lett, de még nem zavaró viszont a nude hatás amit ad az felbecsülhetetlen. Egy natúr, nagyon alap manikűr elengedhetetlen lakkja, a mostani kínálatban nem is látok ehhez hasonlót. A Lovely vagy az Essence  jelenlegi NUDE vonalában sincs ehhez fogható. 

Eveline SOS repedezett és töredezett körmök elleni "gyógylakk" Én csak gyógylakknak hívom. Néha előfordul, hogy lemezesedni, töredezni kezdenek a körmeim ilyenkor a színes lakkok előtt mindig ezzel alapozok és van hogy ezzel is fejezem be a körömfestést. Eredetileg minden nap kellene egy réteg belőle, majd a harmadik napon lemosni, pihentetni és újra az egész. De annyira erős összetevői vannak, hogy az utóbbi időben én úgy már nem merem használni. Mondjuk azt is észrevettem, hogy így nincs akkora hatása, mint a kezdetekkor. Lassan elfogy, ez már a második üveg amit elhasználok de biztosan nem az utolsó. 

Essence  Show your feet fehérítő lakk Az előző lakkhoz képest ezt is a "gyógyhatása" miatt szeretem nagyon. A sok színes lakktól, a kapkodós lakklemosás következményeképp van, hogy besárgulnak vagy legalább is nem olyan szép, természetesek a körmeim. Ilyenkor nagy segítség ez a fehérítő löttyi a Show your feet termékcsaládból. Kézen is hasznos, de a leginkább pedikűrhöz szoktam használni. Fényt ad és a sárgás elszíneződéseket nyom nélkül eltünteti, csoda kis találmány és csak 300ft volt.


Ezek lennének a kedvenc lakkjaim, a két véglet: vagy nude vagy a nagyon színes, élénk lakkokat szeretem. Abszolút nem tartom magam körömlakkmániásnak, nem rajongók különösebben a lakkokért, általában az egyszerű körömfestéseket szeretem. 53 lakkom van, de ebben 5-6 éves, sosem használt vagy ajándékba kapott lakkok is szerepelnek szerintem fele sincs használatban.

Ha tetszik a kihívás és szívesen csatlakoznál vagy érdekel milyen témák várhatóak itt megnézheted a várható témaköröket. 

You Might Also Like

2 hozzászólás

  1. Nagyon szép lakkokat válogattál össze :)

    VálaszTörlés
  2. Szép kis lakkok!
    Az Essence Fame fatale nálam is nagy kedvenc. Az ajánlást a fehér lakkra pedig köszi, gyorsan meg is vettem én is, remélem beválik :)

    VálaszTörlés

Facebook