Új blogkülső és egyéb nyalánkságok

április 26, 2014

Bizonyára észre vettétek, hogy az utóbbi néhány hétben jelentősen (legalább is számomra jelentősen) változott a blog külseje. Az utolsó simításokkal is elkészültem múlt hétvégén - hiába hosszas folyamat ez egy olyannak aki korábban azt sem tudta eszik e vagy isszák a html-t és társait - ezért épp itt volt az ideje, hogy rávilágítsak a változás miértjére,  megmutassam az újdonságokat és a blog profilját is meghatározzam  végre valahára.



A változás már  esedékes volt, igazából mindig is ilyesfajta letisztult, nagyon egyszerű blog külsőre vágytam de a technikai tudásom és a blogról alkotott kép a fejemben nagyon messze állt egymástól.  Az utóbbi hónapokban bújtam a különböző fórumokat és számos tutorial-t  is néztem míg eljutottam oda ahol most tartok; megtanultam oldalakat beszúrni, socal media gombokat elhelyezni, a fényképezőn ISO, rekesz és fehéregyensúlyt beállítani, utómunkálatokkal bíbelődni.

 Lássuk mi  változott az elmúlt hetekben!

1. Csak az elmúlt fél évben rengeteg fejlécet próbáltam, de végre összejött egy saját, személyes képekből összeállított ( ha visszakeresnétek mindegyik képpel találnátok bejegyzést is) fejléc. 

2. A blogneve változatlan (mert még mindig reménytelen bizsufüggő vagyok), igaz ugyan hogy a név és a tartam nem  fedi egymást túlzottan. Gondolkodom is az átkeresztelésen de egyenlőre a név marad és csak az alcím változott.

3. Régóta esedékes volt, hogy a bejegyzések elérhetőek legyenek témakör szerint csoportosítva is, hogy átlátható és rendezett blog benyomását keltse hiszen én is egy kínosan rendszerető ember vagyok akkor miért pont itt lenne káosz?!:) A legkedvesebb közülük a teszt, az ötlet-s és az életmód rovatok. Az életmód oldal viszonylag friss, túl személyes bejegyzéseket még nem tettem közzé, de a jövőben személyesebb hangvételű témákkal is szívesen próbálkoznék.
 A rólam/kapcsolat menüpont alatt pedig a "miért?"-re kap választ a kedves olvasó.

4. A hétvégén pedig legutolsó újításkén a socal media ikonok kerültek ki az oldalsávba. Ezekkel is küzdöttem, de végre itt vannak és működnek:) Nem kizárt, hogy bővülni fognak mondjuk egy FB elérhetőséggel...



•••••••••••••••••

Most ha ránézek a blogra, úgy érzem minden a helyén van és hogy valami ilyesmit szerettem volna a kezdet kezdetén is. Persze az is igaz, hogy a (túl)egyszerű sablon és a más blogokon is látott "képes fejléc" miatt nem túl eredeti, ha úgy tetszik "tucat". Meglehet, annak aki csak a külsőségekig lát és a tartalom megismerésétől elhatárolódik de ha jobban elmélyedsz a blogon remélhetőleg megtalálod azt a pluszt ami engem jellemez.

Ha már a tartalomról szó esett! A blog indulásakor nem tűztem ki konkrét célt, hogy mit is akarok, miért is indítom útjára a blogot. Csak a kíváncsiság hajtott, hogy belemerek e vágni, hogy olvas e majd egyáltalán valaki. Idővel változtak a vágyaim, a hozzáállásom és szerencsére a  technikai lehetőségeim is.

A blog régi-új koncepciója  a korábbi "egy hely ahol az ékszerek és ruhák iránti szenvedélyem megtestesül" szlogent a a "egy hely a hóbortjaimnak" jelige váltotta fel, mert ennél szűkebbre nem szeretném szabni a határaimat miközben  azt érzem, hogy a kezdetben hóbortnak indult blogolás, a velejáró fotózás, tesztelések,a  sminkelés világa magával ragad és egyre mélyebbre visz.
A blog profilja továbbra is a szépségápolás és minden ami ahhoz szorosan kötődik, minden ami csajos. De emellett  kiemelten fontossá vált a termékek  amennyire csak lehet objektív meg/bemutatása, véleményezése, tesztelése mindez a lehető leghitelesebben. 
Elsősorban drogériás szintű, átlagos árkategóriájú testápolási termékekről esik szó az oldalon, mert én még mindig úgy gondolom és tapasztom a márkanév nem minden és egészen alacsony áron is kincsekre bukkanhat az ember.

Emellett a sminkes próbálkozásaim is egyre többször kerülnek fel az oldalra, holott tudom hogy van még hova fejlődni, de ha visszanézem az 1 évvel ezelőtti sminkjeimet nagyon is szembe tűnő a változás, ha másra nem is elrettentő példának jó lehet.

 Az utóbbi néhány hónapban a szépségápoláson kívül egyre nagyobb szerepet kap termékfotózások kapcsán maga a fotózás is. A két évvel ezelőtti bejegyzések képei (beállítás, fényviszonyok és maga a tény, hogy telefonnal kényszerültem képeket készíteni) finoman szólva is bájosan esetlenek. Egy új fényképezőgépnek és a fotózás iránt fellángolt érdeklődésemnek köszönhetően 2014-ben már a képbeállításokra, a kompozíciókra is igyekszem odafigyelni, hogy még élvezhetőbbek legyenek  a bejegyzések. A jótól még így is messze állok, de a blog megítélésén és hangulatán a komponált képek csak remélni tudom, hogy valamennyire segítenek.
Különösen fontos számomra, hogy  az oldalon a lehető legnagyobb százalékban  az általam  készített fotók szerepeljenek a bejegyzésekben, persze nálam is előfordulnak gyűjtőoldalakról összevágott  kollázsok de javarészt saját anyaggal dolgozom, mert ez szívügyem.


Rengeteg tervem van még, és tisztában vagyok vele hogy még több kijavítandó teendő és fejleszteni valóm van még.  A legnagyobb hiba, hogy rengeteget mondanivalóm van, túl sok, túl ömlengős és felesleges szócséplés.  A nagy gonddal fotózott képeimet elnyomják az írott szavak és bár én  kifejezetten szeretem elolvasni más blogokon a képekkel illusztrált akár hosszabb szöveget is, tisztában vagyok vele, hogy az olvasóközönség nagy része inkább a kevés szöveg- sok kép párti :) Próbálok ezen is változtatni de ahogy a mellékelt ábra is mutatja egyenlőre nem nagyon megy:D:D

Végezetül köszönöm, hogy itt vagytok hogy olvastok és megosztjátok az észrevételeiteket, véleményeiteket!!! Most, hogy a BIZSUMÁNIA  nagyobb nyilvánosságot kap, mint eddig köszönhetően néhány google beállításnak még több emberhez eljutok akiknek  (talán) hasznára lehet egyik másik bejegyzés a blogon.


Kérésedet, kérdésedet, véleményedet a bloggal kapcsolatban örömmel fogadom hozzászólásként vagy a yarrick@citromail.hu emailcímen. 


Köszönöm, ha végig olvastál és hogy itt vagy!!:)
NIKI

You Might Also Like

8 hozzászólás

  1. .jo lett az oldal, nekem tetszik :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is nagyon tetszik az új blog külső! :)
    Én is valami hasonlón gondolkodom, de még előbb el kell kezdenem "tanulni", utánaolvasni ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van hova fejlődnöm, de olyan jó érzés visszanézni honnan indultunk, hol tartunk most és belegondolni hova juthatunk még az élet más területén persze ennek sokkal nagyobb jelentősége van de szerintem a blogvilágban se elhanyagolható :)

      Törlés
  3. Szerintem jó lett az új külső, és jót tett az újítás. :) Nekem is lenne mit változtatnom rajta, de néha annyira lusta vagyok rá szánni az időm, pedig szeretek blogolni. Most lesz a suliban egy hosszabb szünetem, akkor lehet ráveszem magam és egy-két napot elbíbelődök majd ezzel. :) Ráadásul nekem még a blog nevét is meg kellene változtatni, mert manapság már többet írok az egészséges életmódról, mint a beauty világról. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Hónapok kérdése volt nálam az átalakítás :D Írogattam mit hogyan kell, aztán mikor volt egy kis időm és idegzetem :) próbálgattam...
      A névvel én is gondban vagyok, mert anno még nem tudtam milyen témájú is lesz a blog csak azt tudtam hogy rengeteg ékszerem van és imádom őket de mostanában már csak elvétve kerül ki ékszerekkel kapcsolatos bejegyzés.... Biztos megtalálod a megfelelő nevet és sikerül átkeresztelni a blogot!

      Törlés
  4. Nekem tetszik az új külső, én is változtattam most egy kicsit. Sajnos sok esetben fogalmam sincs mit hogyan... (a sablonokkal van problémám).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök hogy neked is tetszik!
      A sablonokkal én is bajban voltam, de most megoldottam egy egyszínű változattal. A html kódok beszúrásához (mit, hova, stb) totálisan béna vagyok:))

      Törlés

Facebook