Lassan több mint egy hét is eltelt azóta, hogy beszereztem a most következő két Alverde sminket a dm-ből de semmi gond! Még nincs veszve semmi, a kiárusítás azóta is tart: Alverde, Manhattan és She termékek utolsó darabjai tudjátok jutányos áron beszerezni.
Bár nagy mázlistának kell lenni hogy egy még érintetlen példányt foghassunk ki, azért nem lehetetlen.
Kiárusított darabok közt vannak, szájfények (Manhattan), szempillaspirálok, rúzsok (S-he), körömágybőr puhító (Alverde), körömlakkok (Manhattan), bőrtökéletesítők és pirosítók is. (Alverde)
Az én kíváncsiságomat két dolog keltette fel, mindkettő Alverde; egy volumennövelő ezüstös szempillaspirál és egy krémes pirosító. Mindkét termék 300ft körül lehetett. Annyi bizonyos hogy jelen állapotukban több pénzt nem is érnek (!) A pirosító még úgy ahogy használható, de a spirál vásárlást már bánom. Egy korábbi Alverde pirosítóm miatt - ami mellesleg pozitív csalódás volt - érdekelt hogy teljesít egy krémes állagú társa és mivel a színe sem annyira erős "élesben" mint a képeken ezért megvettem. Építve nagyon üde hatást kelt és nem is kopik le napvégére sem. Egyszóval ennyi pénzt bőven megért.
Nem úgy a szempillaspirál amire így utólag még a 300ft-ot is sajnálom. Enyhén beszáradt tubus fogadott mert én okos csak itthon bontottam ki. Tettem vele egy próbát, de nem sok látszik belőle a szempillákon, csomósodik és csak egy két pillán látszik belőle valami ha látszik egyáltalán, mondanom se kell hogy a dúsítás is elmarad.